Rendezvények

Nyílt nap 8. osztályosoknak

Iskolánkban 2013. november 14-én nyílt napot szerveztünk az érdeklődő általános iskolák tanulói illetve szüleik részére.
A rendezvényre érkezők meghallgathatták a képzésekről szóló tájékoztatókat, részt vehettek mindhárom szakunk - kereskedelem, pénzügy, turizmus - szakmai bemutató óráin, és a diákönkormányzatunk tagjai bemutatták az iskola épületét is.

Ballagás 2013

2013. május 4-én szombat reggel 9 órától búcsúztak végzős diákjaink.

Berzeviczy DÖK Nap

2013. április 26-án, pénteken DÖK nap volt az iskolában.
A tanítás nélküli napon diákjaink sokféle programon vehettek részt a délelőtt folyamán.
Kora reggel teremfoci és street ball bajnokság kezdődött, majd zumba órán frissülhettek fel diákjaink.
A délelőtt folyamán iskolánk színjátszó körének Charlotte kisasszony című előadását nézhették meg az érdeklődő diákok a Díszteremben.
"Ismerd meg a belvárost" címmel az idegenforgalmi vetélkedő került megrendezésre, a kereskedő szakma iránt érdeklődőknek pedig kereskedő vetélkedőt szerveztünk.
Az ebédidőhöz közeledve pedig a vendéglős tanulóink által készített finomságokból kóstolhattunk.
A nap zárásaként a Miskolci Musical és Dalszínház társulatának Drogprevenciós musicaljét láthattuk.

Március 15. - Megemlékezés

Iskolánkban március 14-én csütörtökön a forradalom eseményeihez kötődő történelmi vetélkedőkön vehettek részt tanulóink, illetve az Egy diáktüzér naplója című film megtekintésével idéztük fel a szabadságharc eseményeit.

Oldalak